Az európai politika beleszól az ipari működésbe. Mégpedig nem a logika, hanem ideológiai elvek alapján.
Képzelje el, hogy Ön volt a legjobb százméteres futó, és ismét benevezik a versenyre. Csahogy most harminc kiló túlsúllyal rendelkezik, mert az elmúlt évben edzés helyett inkább hamburgereket evett. Mit tenne? Elkezd életmódot váltani. Fogynia kell, intenzíven kell edzenie. Ha ezt lefordítjuk konkrét tettekre: rengeteg apró és nagyobb döntést kell meghoznia. Újra kell szerveznie az idejét, edzőpályát kell találnia, diétát beállítania, megfelelő cipőt választania, edzőt keresnie. Ha mindezt meg is teszi, akkor sem nyert még semmit – csupán megteremtette az esély feltételeit. A sikerhez sok lemondásra, rengeteg edzésre és persze időre lesz szüksége.
Az Európai Bizottság elolvasta Draghi jelentését, és döbbenten tapasztalta, hogy az európai ipar egyre kevésbé versenyképes. Az okok: túlzott szabályozás, magas energiaárak, lassú alkalmazkodás az új technológiákhoz, gyenge kutatás-fejlesztés, magas munkabér, a jól képzett munkaerő hiánya és az alacsony beruházási szint.
A Bizottság úgy döntött, változtatni kell, és másképp fog történni minden. Mi, akik átéltük a kommunista párt uralmát és olvastuk a kongresszusok határozatait, ezt már ismerjük. Abban az volt a „szórakoztató“, hogy célokat tűztek ki, amelyek sosem valósultak meg, mert a kongresszus után az elvtársak hazamentek, és ugyanazt csinálták, mint addig – lényegében csak azt mondogatták: „Ezt másként kellene csinálni.“
Hogy ne csak metaforákban és történelmi párhuzamokban beszéljünk – az elmúlt tíz évben szemtanúi voltunk annak, hogyan avatkozik be az európai politika az iparba. Ideológiai alapon, nem pedig logikusan. Az ipar nem tudott ellenállni, mert akik felemelték a hangjukat, azokat osztályellenségnek bélyegezték, és kirekesztették a társadalmi és üzleti életből. Aztán már senki sem mert megszólalni Nyugaton, és minden ment a lejtőn lefelé. A politikusok különféle ostobaságokat találtak ki, amelyekből szabályozási irányelvek, bürokrácia és káosz lett. Mindezt felelősség nélkül. A kibocsátási adó rákényszerítette az autógyárakat, hogy elektromos autókat gyártsanak. Az eredmény? A Volkswagen ma félmillió eladatlan autóval áll, és üzemeket készül bezárni. Ki kérdezi meg azokat akik megszavazták ezt az adót, hogy mi az ő felelősségük?
Hogy visszatérjek a történelmi példákhoz: a kommunizmus azért bukott meg, mert amit a kommunisták kitaláltak, az alapjaiban volt rossz, ezért javíthatatlan volt. Elkezdtünk ugyan fogyni, de ha a verseny már javában zajlik, akkor már késő. A Bizottság is kijelölhet különféle célokat, de vannak hibák, amelyeket lehet korrigálni – és vannak olyanok, amelyeket már nem.